MAGÁNYOS LÉKHALÁSZ

Indigó égen lóg a Hold aranyló sarlója,
fázós szívemnek nyárutó langyos takarója.
Révülettel bámulok csillagtalan égre:
rég várt szerelmem ugyan, meglátogat végre?

Vékony pallókon által, zord meredély felett,
talpamnak a járt utakból végleg elege lett.
Mit satírozzak át, mit festhetnék valóbbra,
ösvényem ne forduljon többé kanyargósra…

Az egyenes út végén is megfejtetlen álom,
mezítelen lábbal járni szilánkra tört világon.
Folyton átfestik itt lenn az útjelző táblákat,
kevesebbszer jut öröm, többször jön a bánat.

Cipelem hát vállamon a saját táblámat,
eltévedni odafönn senki meg nem láthat.
Egy megfagyott tengerszem közepére érve,
bámulok a jégbe vájt lék éjsötét vizébe.

Követ dobva üzenek le a mélység aljára,
találtam egy csend-zugot, végre-valahára.
Ráfestem táblámra: Magányos lékhalász.
- dideregve várok rád, egyszer ha rám találsz...

Dr. Jacsó Pál