BEZÁRVA

hagyjátok meg nekem a sarkokat
a dobozok a szobák az udvarok a viskók
nem használt sarkait ahol összegyűlnek
a szükségszerű szenvedések

adjátok nekem a sarkokat hová magukkal
cipelnek az egymásba fojtott gyötrődések
bár cipelniük sem kell hiszen önként megyek
mint ijedten engedelmes bábszerű gyerek

a sarkokban ismerős lény kuporog még nem
törött de hálót szőnek benne a repedések
a teste kék és vörös szeme sötéten lángol
magamhoz szorít ha itt van és akkor is ha távol

Marcellus Hesperus